Real Madrid C.F

A Real Madrid élete :))

Real Madrid Club de Fútbol, rövidítve Real Madrid CF (a sajtóban legtöbbször egyszerűen Real Madrid vagy a Galaktikusok) spanyol labdarúgóklub. 1902-es megalapítása óta a spanyol élvonaltagja, még sosem esett ki.

32 bajnoki címével és 19 kupagyőzelmével a legeredményesebb spanyol csapat, emellett 10 alkalommal nyerték meg a Bajnokok Ligáját (BEK-et is beleszámítva), ami szintén rekord. A csapat kétszer az UEFA-kupát is elhódította, így az összes európai kupagyőzelmek tekintetében is az első helyen áll (10 BL, 2 UEFA-kupa).

Hazai mérkőzéseit a 80 354 néző befogadására alkalmas Santiago Bernabéu stadionban játssza. Eredeti mezszíne tiszta fehér, és 1947 óta otthoni mérkőzéseit mindig fehér szerelésben játssza.

A Real Madrid több spanyol labdarúgócsapattal rivalizál évtizedek óta, ezek például a szintén madridi Atlético vagy az FC Barcelona. Az Atlético elleni mérkőzéseket El Derbi madrileñónak, a Barcelona elleni találkozókat pedig El Clásicónak nevezik Spanyolországban. Ezeket a szokottnál is nagyobb érdeklődés kíséri. Előbbi csapattal osztálykülönbségekre, míg utóbbival politikai ellentétre vezethető vissza a rivalizálás.

A Harvard Egyetem 2007-ben végzett kutatása szerint a Real a világ második legnagyobb és legdrágább, valamint a második legnagyobb bevétellel gazdálkodó klubja, költségvetése mintegy 350 millió euró, a klub összértéke pedig közel egymilliárd euró.2000december 23-án a FIFA a 20. század legjobb csapata címet adományozta a királyi gárdának.

A Real Madrid alapító tagja volt a FIFA-nak és az azóta már megszűnt G-14-nek, amely Európa 14 (2002-től 18) legbefolyásosabb labdarúgóklubját foglalta magában. A Real a G-14 helyébe lépettEurópai Klubszövetségben is alapító tag.Nevetés

 

A klubbnak saját himnusza van:

De las glorias deportivas, que campean por España

va el Madrid con su bandera, limpia y blanca que no empaña.

Club castizo y generoso, todo nervio y corazón,

veteranos y noveles, veteranos y noveles,

miran siempre sus laureles con respeto y emoción.

¡Hala Madrid!, ¡Hala Madrid!

Noble y bélico adalid, caballero del honor.

¡Hala Madrid!, ¡Hala Madrid!

A triunfar en buena lid, defendiendo tu color

¡Hala Madrid!, ¡Hala Madrid!, ¡Hala Madrid!

Enemigo en la contienda, cuando pierde da la mano

sin envidias ni rencores, como bueno y fiel hermano.

Los domingos por la tarde, caminando a Chamartín,

las mocitas madrileñas, las mocitas madrileñas

van alegres y risueñas porque hoy juega su Madrid

¡Hala Madrid!, ¡Hala Madrid!

Noble y bélico adalid, caballero del honor.

¡Hala Madrid!, ¡Hala Madrid!

A triunfar en buena lid, defendiendo tu color

¡Hala Madrid!, ¡Hala Madrid!, ¡Hala Madrid!Király

 

A Real Madrid legelső címere a maihoz képest még elég egyszerű volt. A címerben fehér alapon a klub nevének rövidítése (MCF – Madrid Club de Fútbol) szerepelt egyéni elrendezésben. Az első változtatást akkor eszközölték, amikor úgy döntöttek, hogy a kezdőbetűk egy körben szerepeljenek. Bár ez volt a klub címere egészen az 1920-as évek végéig, a sportklubokra vonatkozó akkori rendelkezés szerint a hivatalos mérkőzéseken olyan címert kellett használni, amiben szerepel a város jelképe.

1920-ban a klub megkapta a spanyol királytól a Real (királyi) előtagot, így a klub neve Real Madrid Club de Fútbol-ra változott. Ezután a spanyol korona is belekerült a címerbe.A Franco-diktatúra idején, amikor Spanyolországban köztársaság volt, az összes spanyol labdarúgócsapatnak, így a Real Madridnak is el kellett távolítaniuk a nevükből a királyi jelzőt, címerükből pedig a koronát. A Real azonban, mivel a rezsim támogatását élvezte, még a köztársaság ideje alatt újra használhatta a királyi szimbólumokat.

A klub címere a jelenlegi formát 1941-ben nyerte el, a betűk ekkor kaptak arany színezést, végleg visszakerült a címerre a spanyol királyi korona, a betűk hátterébe pedig keresztben egy lila csík került, ami Kasztíliát szimbolizálja. Ezt követően csak kisebb változtatások történtek, 2001-ben például megvastagították az arany motívumokat a címerben, valamint a kör egy vékony, tengerkék szegélyt kapott.  

A Real Madrid jelenlegi emblémája 2001 óta:

A Real Madrid első emblémája 1902-ben: anm2va8cavo2rk1caag6qa3cag01tqlcawb2g6oca92rhspca4glbomca10xa6gcasfmt9x.jpg

real_emblem.png



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 2
Havi: 4
Össz.: 1 220

Látogatottság növelés
Oldal: Real Madrid C.F
Real Madrid C.F - © 2008 - 2024 - real-madridcf.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »